Tiborc panaszai – 1

Találkoztunk végre, hosszú idő után, csak úgy dőlt belőle a panasz:

Tudod, soha nem politizáltam, nem voltam párttag a rendszerváltás előtt sem – talán ezért volt néha sokkal nehezebb??? – azután sem. Mióta demokráciában élünk, – de örültünk ennek a 90-es években – szép lassan rá kellett jönnünk: most sincs ez másképp! A hatalmon lévő pártnak mindig saját maga felé húz a keze. Miért nem lehet az, hogy mi – a NÉP – megválasztunk valakit, és ö a legjobb tudása szerint vezeti az országot.

Most a választások előtt már mindenki lejáratott mindenkit, vagy legalábbis megpróbálja. Irdatlan összegeket költünk kampányra!

Miért?

Hogy bemártsuk a másikat, mindegy hogy mivel, csak rossz legyen. De a lejáratás fő célja nem az, hogy egy állítást bizonyítsuk is, elég, ha felvetjük a témát, az már úgyis önállósítja magát.

És a reklámok, hirdetések, plakátok!!!

Horribilis összegeket költenek rá, ami teljesen felesleges, mert egyrészről amit annyira erőszakosan szajkóznak, azt már úgysem hisszük el, másrészről ezt a horribilis összeget sokkal értelmesebb dolgokra lehetne költeni.